Roller hátsó lámpa csere: milyen esetekben kell új lámpa egy elektromos rollerre?

Roller hátsó lámpa csere

Az elektromos rollerek ma már teljes értékű járműveknek tekinthetők Magyarországon. Mióta kötelező biztosítást kell kötni rájuk, már senki sem tekint úgy a rollerekre, mint egyszerű játékszerekre: ideális közegben tökéletesen kiszolgálják a hétköznapi közlekedési igényeket.

Emiatt rendelkezniük kell olyan alapvető kiegészítőkkel, mint a megfelelő fék, a csengő, illetve az első és hátsó lámpa. Ezekkel egy elektromos roller ugyanúgy részt vehet a forgalomban, mint egy kerékpár vagy egy motorbicikli.

Ha valamelyik meghibásodik, akkor a közlekedésbiztonság miatt nagyon fontos, hogy mielőbb gondoskodjunk cseréjükről, és csak akkor induljunk útnak, ha minden megfelelően működik a járművön.

Sokan úgy gondolják, hogy egy roller hátsó lámpa csere miatt nem fordulnak szervizhez, de valójában ennek az alkatrésznek a meghibásodása mögött számos tényező áll, és a szakszerű javítás sem biztosítható minden esetben otthoni körülmények között.

Egy megfelelő roller szerviz Budapesten nemcsak a hiba pontos feltárásában nyújthat segítséget ilyenkor, hanem a javításban is.

Ezért ne történjen otthon a roller hátsó lámpa csere

Rengetegen úgy vélik, hogy egy hátsó lámpát kicserélni nem túl bonyolult, hiszen a rollerek javítása ránézésre nem komplikáltabbak, mint a kerékpároké. Valójában azonban éppen ennek az ellenkezője az igaz.

Amint az a cikk további részéből is kiderül, egyrészt a hátsó lámpa meghibásodása mögött számos tényező meghúzódhat, másrészt pedig a javítás sokkal komplikáltabb lehet, mint az elsőre, vagy a hiba alapján tűnhet.

Különösen fontos, hogy az otthoni módszereket vagy alternatívákat felejtsük el – különösen egy olyan elektromos roller kapcsán, amit minden nap használunk és részt veszünk vele a forgalomban.

Biztonsági szempontból ugyanis elengedhetetlen, hogy a roller kiegészítői megfelelően működjenek. A forgalomban nem megengedhető, hogy egy lámpa hol funkcionál, hol nem, annak megfelelő működése életmentő lehet.

Ezért érdemes az ilyen alkatrészek meghibásodásakor inkább szakszerűen elvégeztetni a roller hátsó lámpa cserét.

A roller hátsó lámpa egyik tipikus hibája

Az elektromos rollerek hátsó lámpáinak vannak úgynevezett tipikus hibái, amelyek szervizes körülmények között viszonylag könnyedén orvosolhatók.

Ha a lámpa nem világít vagy érintkezési hibát produkál, akkor a legtöbbször a vezérlőből kimenő kábel csatlakozója a hibás, ami a szabadtéri használattól, víztől, párától és egyebektől eloxidálódik, és egyszerűen nem továbbítja az elektromos jelet.

A roller hátsó lámpa egyik tipikus hibája

A kábel természetesen el is szakadhat vagy megsérülhet egy mozgó sárvédő hatására, ami szintén a hátsó lámpa nem megfelelő működését idézi elő.

A régebbi rollereknél ez teljesen alapvető hibajelenség, azonban jó hír, hogy nem szükséges cserélni hozzá a komplett lámpát, a legtöbbször elegendő csak a kapcsolódó kábelt

Roller hátsó lámpa csere beázás esetén

A folyamatos használatból kifolyólag az elektromos rollerek rázkódnak, ütődnek, megáznak, és ez bizonyos illesztéseknél, illetve alkatrészeknél okozhat kellemetlenségeket, így például a hátsó lámpa is ezek közé sorolható.

Ilyenkor tipikus tünet, hogy a hátsó lámpa vagy egyáltalán nem világít vagy a fénye elhalványul, alig látható. Ez a beázás egyik tipikus tünete, ami történhet ütődésből vagy más sérülésekből fakadó repedések miatt, esetleg a sárvédőhöz való rossz illeszkedés miatt.

Mivel ezt a hibát valamilyen mechanikai elváltozás okozza, ezért az esetek többségében csak a komplett lámpa cseréjével lehet tartósan, illetve szakszerűen orvosolni.

Roller hátsó lámpa csere sérülés esetén

Mivel jól látható, sőt kiugró pontokon helyezkedik el valamennyi elektromos roller hátsó lámpája, ezért egy baleset esetén a sérülékenyebb elemek közé sorolható, ezáltal kisebb ütés hatására is elrepedhet, eltörhet, kieshet belőle egy-egy darab.

Bármilyen probléma is adódik vele, ha a sérülés hatására nem világít vagy a fénye elhalványult, esetleg úgy törött vagy repedt el, hogy esőben könnyedén be tud ázni, akkor ott elengedhetetlen a roller hátsó lámpa csere.

Fontos felhívnunk rá a figyelmet, hogy a hátsó lámpa biztonsági szempontból nagyon fontos alkatrész, így huzamosabb ideig nem szabad részben vagy egyáltalán nem működő, esetleg törött lámpával közlekedni, és ajánlott kerülni az otthoni módszereket is a javításhoz.

Egy fontos tudni való a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro hátsó lámpájáról

Bár a fentiekben csak általánosságban beszéltünk az elektromos rollerekről, azonban fontos kiemelnünk a sorból egy bizonyos modellt, történetesen a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro-t, amely különösen sok fejtörést okozhat a hátsó lámpa tekintetében.

Általános jelenség ugyanis, hogy a hátsó lámpa egyik pillanatról a másikra egyáltalán nem világít. Ennek az okát nem konkrétan a lámpánál, mint inkább a központi vezérlő elektronikánál kell keresni.

A probléma viszont, hogy mivel a központi vezérlő speciális bevonattal van ellátva, nem lehet javítani, cserealkatrész pedig nincs hozzá, így jelenleg ennek a hibának a javítása még hátsó lámpa cserével sem orvosolható.

Amennyiben a rollernél még garanciális állapotban jelentkezik a hiba, forduljunk vele az értékesítőhöz vagy garanciális szervizhez, mert garancián túl ez a jelenség egyelőre nem javítható ennél a típusnál.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top