Xiaomi hátlap csere

A Xiaomi hátlap csere gyakori javítás olyan esetekben, amikor egy telefont fizikai sérülés ér. Önmagában ritkán rongálódik meg, a legtöbbször a kijelző törésével, illetve repedésével párhuzamosan van szükség arra, hogy a hátsó borítást is cserélni kell.

A téma kapcsán a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a telefontulajdonosok többsége a hátlapot csak egyszerű esztétikai elemnek tekinti, holott valójában sokkal többről van szó, hiszen a termékdizájn mellett a készülék szerkezeti integritásáért, illetve biztonságáért is felelős.

Ne feledjük továbbá azt sem, hogy a hátlapi kamerarendszer védelmében egyaránt fontos szerepet játszik, a vezeték nélküli töltéssel szerelt készülékeknél pedig az energiaáramlást biztosító tekercs szintén ebben az elemben helyezkedik el.

Hogy mikor szükséges a Xiaomi hátlap csere, milyen esetekben elengedhetetlen ez a beavatkozás, és miért bízzuk szervizre a feladatot? Cikkünkben összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót, hogy könnyebb legyen eligazodni a témában!

Tartalomjegyzék

Mikor van szükség Xiaomi hátlap cserére?

Bár a Xiaomi hátlap csere a legtöbbször valamilyen erőteljesebb fizikai hatás miatt szükséges, azért vannak más esetek is. Lássuk mindegyiket egy kicsit alaposabban!

Mikor van szükség Xiaomi hátlap cserére?

Fizikai sérülés

Ismételnénk magunkat, a Xiaomi hátlap csere jellemzően valamilyen fizikai sérülés következtében a leggyakoribb, hiszen azon túl, hogy a mai készülékek nagyon szépek, sajnos a tartósság tekintetében komoly hiányosságaik vannak.

Teljesen mindegy, hogy műanyag vagy üveg hátlapról van szó, egyformán sérülékenyek, elegendő csak leejteni vagy a zsebünkben hordva meghajlítani a telefont ahhoz, hogy ez az alkatrész elrepedjen, illetve eltörjön.

Bár egy jobb minőségű tokkal minimálisra csökkenthetjük a hátlap sérülésének esélyét, azonban vannak esetek, amikor ez sem mindig elegendő.

 

Esztétikai okok

Sok esetben egyszerűen csak azért van szükség Xiaomi hátlap cserére, mert a kérdéses borítás túlzottan elhasználódott. Sokan használják tok nélkül készüléküket, csúsztatják az asztalon, a zsebükben, aminek minden esetben nyoma marad.

Ha valaki szereti a telefonját, nem tervezi lecserélni belátható időn belül, de zavarja az erőteljesen karcos hátlap, a csere ilyenkor is indokolt lehet.

 

Funkcionális problémák

Ma már egyre több okostelefon rendelkezik vezeték nélküli töltéssel, és a Xiaomi esetében a töltőtekercs gyakran a hátlapba építve kap helyet. 

Amennyiben ezen a ponton megsérül a telefon, vagy valamilyen belső hiba folytán nem működik a vezetékmentes töltés, a hátlap cserével könnyedén orvosolható a probléma.

 

Dizájnváltás

A Xiaomi rendszerint minden okostelefonját többféle színben dobja piacra, amelyek leginkább a hátlap tekintetében különböznek egymástól.

Amennyiben valakinek nem tetszik az elérhető szín és szeretne új hátlapot vagy valamilyen egyedi megoldást, a csere ilyen esetekben is szükséges lehet.

Miért van szükség a Xiaomi hátlap cserére?

A mikor mellett nagyon fontos a miért kérdése is a Xiaomi hátlap csere kapcsán, hiszen amint arra már a bevezetőben felhívtuk a figyelmet, nagyon sokan hajlamosak halogatni ezt a beavatkozást, méghozzá azért, mert nem tudják, hogy a kérdéses alkatrész mennyire fontos elem.

Azon túl ugyanis, hogy a hátlap alapvetően meghatározza egy okostelefon megjelenését, mondhatni a konkrét termékdizájnt, mindemellett védelmi szerepe is van, hiszen óvja a belső alkatrészeket és a kamerákat a sérülésektől – bár utóbbi esetében a kamera üveg funkcióját sem szabad kifelejteni a sorból.

Előfordulhat például, hogy a hátlapon csak egy hajszálvékony repedés keletkezett, amit nem tartunk túl jelentősnek ahhoz, hogy emiatt telefon szervizhez forduljunk segítségért, miközben bele sem gondolunk abba, hogy ez a repedés gyakorlatilag megtöri az egyébként zárt rendszert.

Miért van szükség a Xiaomi hátlap cserére?
Milyen Xiaomi hátlap típusok vannak?

Milyen Xiaomi hátlap típusok vannak?

A Xiaomi telefonjai általánosságban ugyanolyan anyagokból készülnek, mint a többi gyártó készülékei, így a legtöbb modellnél kétféle anyaghasználattal találkozhatunk, lévén fémből ma már legfeljebb csak a limitált kiadások kaphatnak borítást.

A Xiaomi telefonoknál a legtöbbször a következő anyagból készült hátlapokkal találkozhatunk:

  • Műanyag: jellemzően rugalmas, kis súlyú, ámde esztétikailag könnyedén sérülő hátlapok készülnek belőle, amit olcsón és könnyen lehet cserélni.
  • Üveg: ebben az esetben edzett üvegről beszélhetünk, amelyek bár nagyon esztétikusak, prémium hatást keltenek, de szerkezetileg nagyon törékenyek, miközben esztétikai sérülékenységük elhanyagolható. Nehezebb cserélni őket és jellemzően drágábbak is.

Xiaomi hátlap csere lépésről-lépésre

Sokan úgy gondolják, hogy egy Xiaomi hátlap csere otthon is könnyedén elvégezhető, de valójában rengetegen már ott akadályokba ütköznek, hogy beszerezzék hozzá a megfelelő hozzávalókat és alkatrészeket.

Xiaomi hátlap csere lépésről-lépésre

Az alábbiakban ezért nagyvonalakban bemutatjuk a Xiaomi hátlap csere lépéseit, illetve azt is eláruljuk, hogy milyen eszközökre van szükség a beavatkozáshoz. Amennyiben ezek nem állnak a rendelkezésünkre, érdemes inkább telefon szervizre bízni a munkát, mert a kis kárból könnyedén nagyobb lehet.

Mire van szükség egy Xiaomi hátlap cseréhez?

  • Melegítő párna: A hátlap ragasztásának fellazításához szükséges, és nagyon fontos, hogy nem helyettesíthető hajszárítóval vagy hőlégfúvóval, hiszen ezek kárt tehetnek a többi alkatrészben.
  • Vákuumos emelő: Egy olyan eszközről van szó, mint egy tapadókorong. Segítségével lehet aprólékosan megfogni és kiemelni, kíméletesen feszíteni a hátlapot a kiszereléskor.
  • Műanyag spatula: A műanyag spatula egy a gitárpengetőhöz hasonló eszköz, amiből akár 3-5 darabra is szükség lehet a hátlap kiemeléséhez, hiszen segítségével lehet kifeszíteni a helyéről a kérdéses alkatrészt.
  • Mini csavarhúzók: Bár egy hátlap cseréje során ritkán van szükség más alkatrészek eltávolítására, azonban előfordulhat, hogy találkozunk kisebb méretű csavarokkal, amelyeket speciális mini csavarhúzók segítségével tudunk csak eltávolítani.
  • Ragasztó: A hátlapokat minden esetben speciális ragasztóval kell visszapréselni a helyükre, amit egyrészt nagyon nehéz beszerezni, másrészt pedig túl drága ahhoz, hogy egyetlen telefont költséghatékonyan megszereljünk vele.
  • Opcionális kiegészítők: Ha precíz munkát akarunk végezni, egy Xiaomi hátlap cseréhez szükségünk lehet antisztatikus kesztyűre, illetve alkoholtartalmú törlőkendőre is az elemek megfelelő tisztítása érdekében.

A hátlap csere lépései

A hátlap csere alapjai valamennyi okostelefonnál némileg eltérnek – még a Xiaomi modelljei esetében is –, így az alábbiakban a főbb lépésekre helyeztük a hangsúlyt, méghozzá általánosságban:

  • Előkészületek: Egy Xiaomi hátlap cserének nem lehet előkészületek nélkül nekiállni. A legfontosabb, hogy a készüléket minden esetben áramtalanítsuk, azaz kapcsoljuk ki, vegyünk fel egy antisztatikus kesztyűt és távolítsuk el a SIM kártyát.
  • A hátlap felmelegítése: A melegítőpárna segítségével – amely egységesen 80-100 Celsius fokot képes leadni – melegítsük egy-két percig a hátlap ragasztását valamelyik saroknál – ügyelve arra, hogy ne hevítsük túl a készüléket.
  • A hátlap eltávolítása: A felmelegített részen alkalmazzunk egy vákuumos kiemelőt, majd miközben elkezdjük feszíteni vele a hátlapot, egy műanyag spatulát próbáljunk meg behelyezni a ragasztott felületre. A nyitószerszám segítségével haladjunk szép sorban, egymás után, de mielőbb továbbhaladnánk, mindig melegítsük a felületet. Legyünk óvatosak – és ne használjunk fém szerszámokat –, lévén számos kábelt és alkatrészt megsérthetünk, ami költségesebb javítást eredményezhet.
  • Maradék ragasztó eltávolítása: Mivel a gyári hátlapot nagyon precízen rögzítették és úgy kalkuláltak vele, hogy nem lesz eltávolítva soha, ezért a leemelést követően mindig marad némi ragasztómaradvány a készülékházon. Ezt alkohol segítségével el kell onnan távolítani, a kosz, a por és a zsíros szennyeződések mellett.
  • Az új hátlap előkészítése: Az új hátlap felhelyezéséhez elengedhetetlen a speciális ragasztót felvinni a belső felületre, egészen pontosan azokra a részekre, ahol a borítás találkozik a készülékházzal. Nem szabad sem túl sokat, sem túl keveset alkalmazni – itt jön képbe a gyakorlat –, mert előbbi esetben az alkatrészekhez is befolyhat, utóbbi esetben pedig nem lesz tökéletes záródás.
  • A hátlap ragasztása: A ragasztóval ellátott hátlapot óvatosan illesszük a helyére, majd egyenletesen nyomjuk rá. Ha túl sok ragasztót használtunk, még frissen töröljük le, majd egy kis súly segítségével fejtsünk ki nyomást a hátlapra a ragasztón jelzett utasítás szerint.

Mennyi a Xiaomi hátlap csere ára 2025-ben?

A Xiaomi hátlap csere ára egy olyan tényező, amit nagyon nehéz meghatározni általánosságban, hiszen befolyásolhatja a készülék kora, típusa, a hátlap anyaga, egyszóval számos olyan tényező, amelyek alapján nehéz konkrétumokról beszélni.

Mennyi a Xiaomi hátlap csere ára 2025-ben?

A régebbi modellek esetében átlagosan 10-15 ezer forint körüli összeget emészt fel egy komplett hátlap csere munkadíjjal együtt, de az újabb Xiaomi telefonoknál a 25-30 ezer forintot is meghaladhatja.

Ez lényegesen olcsóbb néhány konkurens gyártóhoz viszonyítva, és még így is alacsonyabb ár, mintha más alkatrészekkel együtt kellene cserélni, esetleg új készüléket kellene vásárolni.

Ügyfeleink véleménye

Számunkra a legnagyobb örömöt a Ti elégedettségetek okozza. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint a több száz elégedett ügyfélvélemény.

Gyakori hibák az otthoni Xiaomi hátlap csere során

Hogy milyen hibák fordulhatnak elő abban az esetben, ha otthoni körülmények között történik a Xiaomi hátlap csere? A leggyakoribb problémák a következők:

Nem egyenletes melegítés

Hatására a hátlap megrepedhet, eltörhet, a belső alkatrészek, sőt a kijelző is sérülhetnek.

A statikus elektromosság figyelmen kívül hagyása

Otthoni környezetben ritkán van megfelelő eszköz a statikus kisülés elleni védelemhez, pedig egy apró szikra is végzetes lehet az alaplap vagy más érzékeny elektronikai alkatrészek számára. Antisztatikus karkötő vagy földelt munkafelület hiányában megnő a kockázata az ilyen típusú károsodásnak.

A ragasztó száradási idejének figyelmen kívül hagyása

A Xiaomi hátlap csere nem azért tart sokáig, mert komplikált művelet, sokkal inkább azért, mert a ragasztónak van egy bizonyos száradási ideje, amire oda kell figyelni. Ha idő előtt használatba vesszük a telefont, a hátlap elcsúszhat, a ragasztás elengedhet.

Nem megfelelő eszközök használata

Sokan az eszközökön spórolnak a leginkább egy hátlap csere során, aminek gyakran megvan az eredménye, hiszen könnyen sérülhetnek belső alkatrészek és kábelek, különös tekintettel az akkumulátorra és a kamerára.

Nem megfelelő összeszerelés

A hátlaphoz gyakran csatlakoznak különböző alkatrészek, így például töltőtekercs vagy NFC tekercs. Ha ezek nem kerülnek csatlakoztatásra, nem működnek majd, azaz ismételt szétszerelésre lesz szükség.

Gyenge ragasztás

A hátlap visszaragasztása rengeteg gyakorlatot igényel, és sok esetben előfordul, hogy nem megfelelően vagy kevés ragasztóval történik a folyamat, emiatt pedig a hátlap idővel elválhat a készülékháztól.

Xiaomi hátlap csere? Ezért válaszd a Xiaomi Szervizt!

Amennyiben te is szeretnéd hozzáértő kezekbe adni telefonod egy Xiaomi hátlap csere miatt, akkor válaszd a Xiaomi Szervizt (Budapest, Hegedűs Gyula utca 15.), hiszen nálunk nemcsak többéves tapasztalat és kimagasló szervizháttér, hanem szervizgarancia is vár rád.

Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a ránk bízott telefonokat még aznap, de legkésőbb Érdeklődj! megjavítsuk, de mellettünk szólnak még a megfizethető árak, valamint a szervizfutár szolgáltatás is, hogy a vidéken élők szervizigényeit egyaránt ki tudjuk elégíteni.

Scroll to Top