Kétféle méretben, AMOLED kijelzővel mutatkozott be a Xiaomi Watch S2

Kétféle méretben, AMOLED kijelzővel mutatkozott be a Xiaomi Watch S2

Már nem titok többé, hogy milyen paraméterekkel szeretné meghódítani magának a piacot a Xiaomi legújabb okosórája, lévén Kínában nemcsak bemutatkozott, hanem rögtön a boltok polcaira is került a Watch S2 – méghozzá rögtön kétféle méretben.

Az anyaországban már kapható okosóra ugyanis 42- és 46 milliméteres átmérővel egyaránt beszerezhetővé vált, és bizonyára ezekkel a paraméterekkel érkezik majd a nyugati régióba is, arról azonban egyelőre még nincs hír, hogy erre konkrétan mikor kerülhet sor.

Arra viszont már mérget vehetünk, hogy az új Xiaomi Watch S2 minden kétséget kizáróan a hagyományos Watch S1-es modellt és a Watch S1 Active-ot szeretné leváltani a piacon, amire a tudás és a küllem tekintetében kimagaslóan jó esélyei vannak az új terméknek.

A kétféle méret eltérő kijelzővel és akkumulátor-kapacitással jár

Természetesen a méretek közti különbség jelentős hatást gyakorol a két okosóra specifikációjára is, ami főként a kijelző és az akkumulátor tekintetében lesz tetten érhető, de a színek kapcsán egyaránt akad némi eltérés.

Míg ugyanis a 42 milliméteres Watch S2-ből fekete és fehér színű variáns is kerül a boltok polcaira, addig a 46 milliméteres nagyobb testvérből a fekete mellé egy kellemes kék színnel ellátott verzió lesz az indulócsomagban, noha később a legkülönfélébb szíjakkal egészen eltérő megjelenés is kölcsönözhető számukra.

A kétféle méret eltérő kijelzővel és akkumulátor-kapacitással jár

Természetesen a méretet és a színeket leszámítva a funkciók terén nem számíthatunk különbségekre a két óra között, de a kijelző méreteit tekintve már igen. Mindkét típus AMOLED panelre épül fel, de míg a 42 milliméteres okosórába egy 1,32 hüvelykes kijelző került, addig a 46 milliméteres típusban már egy 1,43 hüvelykes változat érhető el.

A két megjelenítő Always on Display technológiával és 600 nites fényerővel büszkélkedhet, miközben mindkettő 466×466 képpontos felbontásra képes, azonban a kiszolgáló akkumulátor méretei miatt az üzemidő terén már számíthatunk különbségekre.

A kisebb típusban elhelyezett 305 mAh-s akkumulátorral ugyanis három nap üzemidő érhető el egyetlen töltéssel, a 46 milliméteres változatot meghajtó 500 mAh-s akkumulátor viszont akár négy teljes napon át is képes aktívan tartani az eszközt.

Mikrofon, hangszóró, vízállóság és rengeteg szenzor

Válasszuk bármelyik méretet is, a Xiaomi Watch S2 egyenesen kimagasló tudással rendelkezik, hiszen mindkét modell gyakorlatilag ugyanazzal a felszereltséggel büszkélkedhet.

Találhatunk bennük mikrofont és hangszórót – így vélhetően telefonálhatunk is rajtuk keresztül –, szabadon bővíthetjük az óra szoftveres kínálatát, de szenzorokkal egyaránt gazdagon ellátták az eszközt, melyek rengeteg előnyös tulajdonságot eredményeznek majd a csuklónkon.

Mikrofon, hangszóró, vízállóság és rengeteg szenzor

Példának okáért az okosóra teljes egészében meg tudja támogatni az egészséges életmódunkat, ellenőrzi az alvást, méri a pulzust, számolja a lépéseket és képes felismerni, illetve kiszolgálni száznál is több edzésformát, de még a bőrünk hőmérsékletének a megmérése sem okoz neki problémát.

Természetesen tartozik hozzá folyamatos szinkronizálásra képes telefonos társalkalmazás, miközben nemcsak ergonomikus formavilág vár majd ránk, hanem a vízállóság tekintetében sem hagy minket cserben az óra, hiszen mindkét modell 50 méterig kínálja ezt a tulajdonságot.

Az eszközben a Xiaomi által már korábban is alkalmazott, rendkívül magas pontosságú és megbízhatóságú egészségügyi szenzorok teljesítenek szolgálatot, sőt a GNSS és az NFC mellett a Watch S2 még a testösszetétel analízis elvégzésére is képes, amit korábban csak a Samsung kínálatából elérhető okosórák tudtak.

Xiaomi Watch S2 ár és megjelenési dátum

Ahogyan azt már fentebb is említettük, azt egyelőre nem tudjuk még, hogy pontosan mikor számíthatunk a globális piacon a Xiaomi Watch S2 megjelenésére, de az biztos, hogy még az idei esztendőben sor kerülhet rá.

Az ár tekintetében egy kicsivel több információ áll a rendelkezésünkre, hiszen tudjuk, hogy a 42 mm-es modell átszámítva mintegy 55 ezer forintos áron került forgalomba a kínai piacon, míg a nagyobb testvér esetében is alig emelkedik az összeg 70 ezer forint fölé.

Utóbbihoz ráadásul már saját tok és egy extra bőrszíj is jár annak érdekében, hogy munkában, edzésben és a hétköznapok során egyaránt kiszolgálhasson minket a Xiaomi újdonsága.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top