Hivatalosan is bemutatkoztak a Xiaomi Pad 5 és a Pad 5 Pro táblagépek

Xiaomi Mi Pad 5

Minden jel arra utal, hogy a Xiaomi szeretné alaposabban is megvetni a lábát a táblagépes piacon, lévén nagy dolgokra készülnek az idei évre nézve, így küszöbön áll már a Mi Pad 5 megjelenése, amiből várhatóan rögtön háromféle típus érkezik majd.

Erről szólnak legalábbis a legfrissebb hírek, melyek biztos forrásból érkeztek, és elég valószínűnek hangzanak ahhoz, hogy készpénznek vehessük őket, így többek között a felsőkategóriás jellegüket is, miközben mára minden fontosabb részlet a helyére került velük kapcsolatban.

Háromféle változat érkezik ősszel

Ennek fényében már biztosra vehető, hogy a Xiaomi Mi Pad 5 nem egy, hanem rögtön háromféle változatban lesz beszerezhető, ha az őszi szezonban végre a boltok polcaira kerülhet, így közel sem csak egyetlen közönséges alapkiadásra számíthatunk a név alatt.

Éppen ellenkezőleg, az alapváltozat mellett egy Lite és egy Pro név alatt ellátott típus között egyaránt választhatunk majd, melyek kapcsán természetesen már kaptunk némi információt is, bár ezen a téren azért bőven vannak még hiányosságaink, ami a hivatalos bejelentésig alighanem megmarad.

Már Snapdragon 870 kerülhet a Xiaomi Mi Pad 5-be

Ami bizonyos, hogy mindhárom táblagép ugyanolyan méreteket és megjelenést képvisel, tehát ránézésre nem sok különbség lesz köztük, hiszen mindegyiket egy 10,9 hüvelykes, 1600×2560 képpont felbontású IPS kijelzővel látták el, ami 120 Hz-es képfrissítési rátával büszkélkedhet, miközben a képernyő mintavételezése 360 Hz-esnek várható.

Xiaomi Mi Pad 5 ceruza

Ez kifejezetten jó teljesítménynek tekinthető a megjelenítés tekintetében, miközben nemcsak ezen a téren büszkélkedhet előkelő megoldásokkal a végeredmény, hanem az erő, a dinamika tekintetében egyaránt – hála a Snapdragon 870-es lapkakészletnek, ami kifejezetten erőteljes hátteret nyújt majd a készülékeknek.

Annak ellenére is, hogy ez a típus csak az alapmodellbe és a Pro változatba kerülhet, és egyelőre nem tudni még, hogy mennyi rendszermemória csatlakozik hozzájuk. Ami biztos még, hogy a hagyományos változat WiFi modemmel és 12 megapixeles kamerával érkezik, a Pro típusnak viszont már nem okoz gondot az 5G kapcsolat, sőt a fényképezés terén is egy 48 megapixeles központi egység kerülhet bele.

A Lite verzióról egyelőre szinte semmit nem tudni

Bár az biztosnak tekinthető, hogy a Xiaomi Mi Pad 5-ből érkezik egy Lite változat is, azonban erről a típusról tudni jelenleg a legkevesebbet. Ami biztos, hogy Snapdragon 860-as lapkakészlet tartozik hozzá, illetve nem hiányzik belőle a 33W-os gyorstöltés sem.

Xiaomi Mi Pad 5 Pro

Ezzel szemben a nagyobb modelleket 67W-os gyorstöltés jellemzi majd, méghozzá egy 8750 mAh-s akkumulátor társaságában. Érdekesség, hogy mindegyik modell biztosan támogatja majd a kapacitív érintőceruza mellett a billentyűzetes tokot – amiről a különféle eszközkiegészítők hivatalosításáról szóló rendszer árulkodott.

Hogy mi a helyzet a korábban pletykált Dimensity 1200-as és Snapdragon 768G-s lapkakészlettel szerelt Xiaomi táblagépekkel? Alighanem ezek is megvalósulnak majd, de nem a Mi Pad 5 felsőkategóriás szériájában, hanem a Redmi termékcsalád részeként számíthatunk rájuk.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top