Egy külön csapatot állít fel a Xiaomi a MIUI támogatása miatt

Miu Pioneer Group

A Xiaomi okostelefonjainak egyik nagy előnye a saját kezelőfelület, a MIUI alkalmazása, mely szoftveresen olyan sok extra lehetőséget kínál a felhasználók számára, hogy rengeteg embernek ez nyomós okot jelent a választáskor.

Nem véletlenül, hiszen a MIUI gyakorlatilag teljes testreszabhatóságot nyújt az Android operációs rendszernek, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a jelenlegi piacon megtalálható kezelőfelületek közül a legsokoldalúbb, leginkább kezelhető alternatíva, azonban a gyártó szeretné a jövőben tökéletesíteni a szisztémát.

Külön csapat gondoskodik majd a MIUI hibátlanságáról

Ennek az oka leginkább az, hogy az utóbbi időben akadtak olyan esetek, amikor a felhasználóknak szervizhez kellett fordulniuk egy-egy szoftveres hibávalSokszor voltak ugyanis olyan hibák a MIUI kapcsán, melyek inkább bosszantók voltak, mint súlyosak, sőt a gyártó később javította is őket, azonban szeretnék, ha ez a probléma egyszer és mindenkorra megszűnne.

Merthogy magukat is rengeteg kellemetlenségtől meg tudnák kímélni, ha a szoftveres problémákat kiküszöbölnék. Emiatt állították fel a MIUI Pioneer Team névre keresztelt csapatot, akik azt a feladatot kapják, hogy folyamatosan gyűjtsék a felhasználók tapasztalatait, a visszajelzéseket, a hibákhoz és hiányosságokhoz kapcsolódó beszámolókat.

Ez persze még nem minden, ezeket a problémákat ugyanis továbbítaniuk kell majd a szoftverfejlesztők felé azért, hogy a lehető legtöbb hiányosság minél előbb megoldásra leljen, hiszen ezzel a felhasználói tapasztalatok – melyek gyakran aranyat érnek – nem maradnak meg az internetes fórumok mélyén, hanem eljuthatnak az alkotókig.

A Xiaomi ezzel szeretné minél elégedettebbé tenni a MIUI felhasználói közösségét. Bár a Pioneer Team központja Kínában lesz, azonban hangsúlyozták, hogy globális szolgáltatásról van szó, ezáltal nemcsak az ázsiai országban, hanem világszinten mindenhol figyelik a véleményeket, a felhasználói reakciókat, melyek közül az elsők már el is jutottak a fejlesztőkhöz.

Közben folyamatosan terjed a MIUI 12.5

Mialatt a Xiaomi arra törekszik, hogy tökéletesítse a MIUI kezelőfelületet, a háttérben folyamatosan terjed a legutóbbi végleges, kiadásra jelölt változat, a MIUI 12.5. A tavaly decemberben bemutatott rendszer kapcsán még februárban közölte frissítési ütemtervét a csapat, amit hellyel-közzel tartanak is, ezáltal Mi 11-re, Mi 11 Ultrára, Poco F3-ra és Redmi Note 10-re például már elérhető egy ideje.

Most azonban újabb modellek kerülhettek fel a listára, ezáltal a csapat bejelentette, hogy már elérhető a Mi 10T és a Mi 10T Pro modellekhez is a kapcsolódó csomag, aminek részeként a két telefontípus tulajdonosainak lehetőségük van frissíteni az új MIUI-ra.

A 12.5.1.0.RJDEUXM verziószámú csomag egy nagyjából 3GB-os telepítőt kapott, aminek részeként rengeteg újdonságot találhatnak majd a felhasználók. Példának okáért ez az update hozta el a memóriatakarékosabb rendszerműködést, de fejlődtek a kérdéses MIUI által a gesztusok, gyorsabbá vált a renderelés, sőt olyan apróságok is fejlődtek, mint a Jegyzetek alkalmazás.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top