Hivatalosan is megerősítette a Xiaomi, hogy szeretnék tető alá hozni a Black Shark termékcsalád következő generációját, mely a korábbi modellekhez hasonlóan egy vérbeli gamer okostelefon lesz a sorban. Most pedig kiderültek az első részletek, és a jelek szerint valóban egy rendkívül erős, nagyon sok újgenerációs megoldással rendelkező készülék várható a név alatt.

120W-os gyorstöltés, 4500 mAh-s akkumulátor

Amivel kapcsolatban a Black Shark 4 kifejezetten nagy előrelépést produkál majd, az alighanem az akkumulátor teljesítménye. Mint minden gamereknek szánt hordozható eszköz kapcsán, úgy természetesen ennél az okostelefonnál is fontos, hogy minél tovább bírja egyetlen töltéssel, illetve rendkívül gyorsan fel tudjon tölteni, ha merülőben van.

Bár a 4500 mAh-s akkumulátor a kapacitás tekintetében nem nevezhető kimagaslónak, hiszen ma már ennél jóval nagyobb teljesítményű alkatrészek is találhatók a Xiaomi egyes termékmodelljei kapcsán is, azonban a 120W-os gyorstöltés bevezetésével legalább a töltés rendkívül gyorsnak ígérkezik.

A gyártó ígéretei szerint az akkumulátor alig 15 perc alatt teljesen feltölthető lesz ezzel az új technológiával, azt azonban még nem tudni, hogy mivel érte el mindezt a Xiaomi, hiszen a Mi 10 Ultra esetében dolgozó hasonló technológiával 23-26 perc körül mozgott egy teljes feltöltés időtartama. Nyilván a nagy technikai szenzáció bejelentését a hivatalos leleplezéskor tervezik a kínaiak.

Snapdragon 875-ös lapkakészlet, 8GB RAM

A szivárgások alapján azonban kiderült még idő előtt némi információ a Xiaomi Black Shark 4-ről, így vélhetően az 5nm-es gyártástechnológián alapuló Qualcomm Snapdragon 875-ös lapkakészletre építik fel, amihez 8GB RAM-ot és 128GB belső tárhelyet társítottak, tehát egy kellően erős hardver várható úgy, hogy közben a túlárazástól sem kell tartanunk.

A készülék mindemellett egy 6,7 hüvelykes AMOLED kijelzővel büszkélkedhet, mely 1080×2400 képpontos felbontásra és 402 ppi képpontsűrűségre lesz képes, miközben a teljes telefon méretei 168.7 mm x 77.3 mm x 10.4 mm-re tehetők, méghozzá 255 gramm összsúly mellett.

Tripla kamera rendszerrel, Android 11 operációs rendszerrel

A szivárgások szerint a Black Shark 4 a kamerák tekintetében sem lesz elhanyagolhatatlan, ezáltal a hátlapon egy tripla rendszer teljesít majd szolgálatot, a főszerepben egy 64 megapixeles központi kamerával, egy 20+5 megapixeles társszenzorral, melyek közül előbbi a szélesvásznú, utóbbi a mélységérzékelő technológiáért felel.

A telefon szelfikamerája várhatóan 20 megapixeles teljesítményre lesz képes, az ujjlenyomat-olvasót pedig a kijelző alá építették be a gyártó munkatársai, vagyis ezen a téren már a mai prémium divatot követné az új „cápa”. 

Ezen felül az eszköz már gyárilag Android 11 operációs rendszerrel kerülhet a boltokba, ugyanakkor arról még nem hallottunk semmit sem, hogy a készülék milyen árcédulával érkezik, illetve milyen gamer kiegészítők várhatók hozzá, hiszen ezen a téren mindig nagyon erős volt a Black Shark termékcsalád, és biztosan most sem lesz ez másként.

0
    0
    Kosarad
    Kosarad üresIrány a bolt