A Redmi Note 9 volt a legkeresettebb Xiaomi telefon a rekordszintű harmadik negyedévben

A Redmi Note 9 volt a legkeresettebb Xiaomi telefon

Soha nem látott népszerűségnek örvendenek manapság a Xiaomi okostelefonjai, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy a harmadik negyedévben produkált eladások alapján a gyártó még az Apple-t is letaszította a dobogóról, ezáltal a harmadik legnépszerűbb lett a globális eladások tükrében.

Az akkor kapott eredmények azonban csak az általános számadatok voltak, konkrét részletek nem kerültek bejelentésre, így azt sem tudhattuk például, hogy mely okostelefonoknak köszönhette a leginkább a sikert a Xiaomi. A Canalys adatai alapján azonban végre megtudtuk, hogy a brand háza táján melyek voltak a legnépszerűbb készülékek.

A Redmi Note 9 mindent vitt

Azt már korábban is tudtuk, hogy a Xiaomi 13,5 százalékos piaci részesedés mellett nemcsak az Apple-t taszította le a trónról a globális okostelefonos eladások tekintetében, de mindemellett a Huaweit is majdnem sikerült megszorongatniuk. Ezt pedig leginkább a Redmi Note 9 termékek eladásainak köszönhették!

Az idei esztendő harmadik negyedévében ugyanis összességében ez a készülék volt a hatodik legjobb eladásokat produkáló okostelefon az egész világpiacon, míg a Xiaomi kínálatában abszolút elsőséget élvezett a kérdéses időszakban, noha a gyártót a Redmi 9 és a Redmi 9A is hozzásegítették a sikerhez.

Érdekesség, hogy mindhárom eszköz belefért a kérdéses időszakban a TOP10-es listába, amivel Apple, Samsung és Huawei készülékek sokaságát sikerült megelőznie a Xiaominak. Ez annak ellenére sem kis teljesítmény, hogy pusztán egy középkategóriás okostelefonról van szó, mely erőteljes hardverével és barátságos árcédulájával tudta meghódítani magának az embereket.

A Redmi Note 9-ről

Aki esetleg nem ismerné a Xiaomi egyik legjobban futó okostelefonját, a Redmi Note 9 egy MediaTek Helio G85-ös lapkakészletre épülő készülék, ami egy kifejezetten dinamikus nyolcmagos lapkakészlet lett – Mali-G52-es GPU-val –, típustól függően 3/4/6GB memóriával és 64/128GB belső tárhellyel.

Redmi Note 9

A telefon egy 6,53 hüvelykes IPS LCD kijelzőt kapott, amit erőteljes Gorilla Glass 5 védelemmel láttak el annak érdekében, hogy kiválóan ellenállhasson a kisebb-nagyobb sérüléseknek, de sokan imádják az eszközt a kitűnő kamerarendszere miatt is, hiszen a 13 megapixeles, lyukasztott panelbe ágyazott 13 megapixeles szelfikamera mellett a hátlapon egy négyes rendszer teljesít szolgálatot, a főszerepben egy 48 megapixeles központi fényképezőgéppel.

A nagyon fiatalos, modern és mondhatni trendi megjelenés mellett a Redmi Note 9 5020 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, és létezik belőle egy lényegesen erősebb, Snapdragon 720G lapkával szerelt típus is. Ez a Note 9 Pro, mely egy kicsit másabb dizájnnal, jobb kamerákkal és erőteljesebb belsővel büszkélkedhet, nem mellesleg pedig a legtöbb Xiaomi okostelefonhoz hasonlóan teljes szerviztámogatással rendelkezik Magyarországon, így a legtöbb problémáját könnyen, gyorsan és elérhető áron javíttathatják a leendő vagy meglévő tulajok.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top