Évek óta okoz fejtörést a telefongyártók számára, hogy miként tudnák megvalósítani a fényképezőgépek által a lencsék elmozdításából fakadó mechanikus zoom-technológiát a keskeny okostelefonokban úgy, hogy az ne menjen a használhatóság, a kényelem és a praktikusság rovására.
A mai okostelefonok hátlapján ugyanis jellemzően fix fókusztávolsággal rendelkező kameralencsék találhatók, melyek a legkülönfélébb szoftveres megoldásokkal és a mesterséges intelligencia alkalmazásával képesek a digitális- vagy hibrid zoomra, amivel kiváló eredmények érhetők már el, azonban a végeredmény közel sem annyira professzionális, mint például a mechanikus technológiák alkalmazásával.
A Xiaomi technológiája mindent megváltoztathat
Az elmúlt évek okostelefonos fejlesztései közül minden kétséget kizáróan a kameratechnológiákhoz kapcsolódó megoldások kapták a központi szerepet, azon belül is főként a zoom-technika. Noha az aprócska szenzorok minősége érezhető fejlődést produkált, azonban egyre többször futottak zsákutcákba és nehézségekbe a gyártók.

Ebben a szegmensben mutathat azonban most új utat a Xiaomi, a kínai gyártó kutatási és fejlesztési osztálya ugyanis bemutatott a napokban egy olyan mechanikus alapokra építkező technológiát, aminek köszönhetően a telefonok hátlapjára a jövőben valódi zoomoptika kerülhet, mely drasztikus mértékben felgyorsíthatja a mobilfotózás fejlődését.
Már mozgásban is demonstrálták a technológia tudását
A Xiaomi újdonságát egy kapcsolódó videó leplezte le, melyen már mozgás közben is láthatóvá vált a kérdéses zoomkamera, ami kifejezetten látványos formában teszi a dolgát, és a felvétel alapján nemcsak a gyakorlatban vehetjük majd nagy hasznát, de mindemellett a működés tekintetében is illeszkedik a mai kor követelményeihez, hiszen egy kompakt, a modern okostelefonok méreteihez igazodó megoldásnak tűnik.
Természetesen akadnak már kapcsolódó eredmények és számadatok is, ezáltal az ilyen formában működő lencse állítólag 300 százalékkal több fény befogadására képes, mint a közönséges digitális zoomra alkalmas megoldások, aminek jóvoltából akár 20 százalékkal tudja megnövelni a képélességet.
Egyelőre még rengeteg a kérdés
Noha a videós bizonyíték minden kétséget kizáróan hatásos, azonban nem árt kiemelni, hogy egyelőre rengeteg még a kérdéses a látottak kapcsán. Ennek az oka részben abban keresendő, hogy a lencse még csak egy egyszerű, ámde jól működő prototípus, de hogy bekerülhet-e ebben a formájában egy okostelefonba, és mikor számíthatunk tömeggyártására, az nem derült ki.
Márpedig ez rendkívül érzékeny téma, hiszen bár a technológia láthatóan működőképes, ugyanakkor nem tudni még, hogy a Xiaomi képes lenne-e megfelelő minőségű lencsével és tartós mozgatómechanizmussal kivitelezni, illetve tömeggyártani ezt az alkatrészt úgy, hogy legalább egy csúcskategóriás okostelefonban alkalmazható legyen drasztikusabb áremelés nélkül.