Elképesztő népszerűségre tett szert 2018-as megjelenésekor a Xiaomi almárkájaként elindított Pocophone F1 okostelefon, mely leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bivalyerős hardvert kínált a felhasználóknak, méghozzá nagyszerű áron. Ha tehát olcsón szeretnél csúcsteljesítményt, ismerkedj meg az időközben már csak Poco név alatt futó termékcsalád legújabb tagjával, mely ezúttal sem egy átcímkézett Xiaomi lett a sorban! Lássuk alaposabban a Poco X3-at!

Modern megjelenés nagy teljesítményű kijelzővel

Amivel kapcsolatban a Poco újdonsága elsőként meghódíthatja a szívünket, az alighanem a dizájn. A termék nagyon látványosra sikeredett, bármelyik oldalról is nézzük, találunk rajta olyan apró finomságokat, melyek nem jellemzők minden telefonra. Elég csak vetni egy pillantást a hátlapra, ahol egy köralakú elemből emelkedik ki a lekerekített sarkú négyzetet formázó kamerasziget, ami kifejezetten egyedi megoldás.

Éppen úgy, mint a hátlapon elhelyezett óriási POCO felirat, ami messziről jelzi, hogy milyen készülékkel van dolgunk. Elölről és oldalról egy kicsit már átlagosabb a felállás, ugyanakkor a kameralyukkal ellátott kijelző annyira letisztult, és olyan minimális kávákat tartalmaz, hogy azt más gyártók még csak a prémium kategóriában engedték meg maguknak. (Az Apple mondjuk még ott sem…) A méretek tekintetében a telefon 165.3 x 76.8 x 9.4 mm-es, tömege pedig 210 gramm, és míg a készülékház alumínium szerkezetet kapott, a hátlapja nagyon erőteljes műanyag lett.

Az ujjlenyomat-olvasó egyelőre még nem került a kijelző alá a Poco X3-ban – az azért már tényleg túlzás lenne ebben az árkategóriában –, ellenben a 6,67 hüvelykes panel a teljesítmény tekintetében legalább a maximumot hozza. A felbontást 1080×2400 képpontra állították, a képfrissítési ráta 120Hz-es lett, de érintőpanelje 240Hz-es mintavételezésre alkalmas, ami rendkívül gyorssá teszi az eszköz reakcióját. Mindehhez 450 nites fényerő tartozik, a védelemről pedig Gorilla Glass 5 gondoskodik.

Erőteljes hardver, speciális folyadékhűtéssel

A Poco X3 legnagyobb előnye minden kétséget kizáróan az, hogy elérhető áron kínál olyan hardvert, amit sok gyártó csak ennek a sokszorosáért. A központi elem egy nyolcmagos Snapdragon 732G processzor, amihez Adreno 618-as GPU társul. Mindezt 6GB RAM egészíti ki, ami már önmagában is erőteljes összetétel lenne, csakhogy a gyártó ezt speciális folyadékhűtéssel emelte még magasabb szintre.

A LiquidCool 1.0 Plus névre keresztelt technológia ugyanis a hagyományos passzív hűtéshez mérten sokkal magasabb szinten tudja pörgetni a hardvereket, lényegesen több erőforrást tud kihozni belőlük, ami az AnTuTu teszteredményein is megmutatkozott, hiszen 300 000 pont felett tudott teljesíteni. Egészen pontosan 301 188 pontot ért el, ami magasabb, mint a Xiaomi Redmi Note 10, a Realme 7i vagy az Oppo Find X által produkált eredmények.

A hardver kapcsán kiemelendő még, hogy a telefon 64 és 128GB-os belső tárhellyel is elérhető (mindkét esetben még az UFS 2.1 technológián alapulva), de van lehetőség micro SD kártya használatára. Erről azonban tudni kell, hogy csak akkor adott a lehetőség, ha lemondunk a második SIM kártya alkalmazásáról. 

Nagy akkumulátor, kiváló üzemidővel

A készülék az akkumulátor terén is kifejezetten erős lett, egy 5160 mAh-s teljesítményű modell került bele, aminek egyáltalán nem okoz gondot akár 10 órányi folyamatos játék, közel 20 órányi videónézés vagy 150 órányi zenehallgatás sem, így garantáltan nem kell majd töltenünk minden nap, ha nem akarjuk.

A töltés már Type-C csatlakozón keresztül történhet, méghozzá a dobozban gyárilag elhelyezett töltővel akár 33W gyorsasággal. Ennek köszönhetően 65 perc elegendő ahhoz, hogy 0-ról 100 százalékra feltöltsük az akkumulátort, de alig fél óra leforgása alatt már 62 százaléknyi energia felvételére alkalmas a telep.

Jó hír lehet a vezetékes fülhallgatók kedvelőinek, hogy a gyártó még gondolt rájuk, így a telefon alsó részén, a töltőcsatlakozó mellett ott van a 3,5 mm-es jack aljzat is.

Gyárilag Android 10-zel érkezik

A Xiaominak nincs problémája az Android operációs rendszer és a Google szolgáltatások alkalmazásával, így a Poco X3 gyárilag Android 10-zel érkezik, ami mellé MIUI 12 kezelőfelületet telepítettek. Szoftverfronton tehát nem lesz vele probléma!

Ezen felül a készülék képes kezelni az összes manapság ismert, illetve fontos adat- és hálózati kapcsolattípust, ezáltal a 2G, a 3G és a 4G mellett van benne GPS, tudja kezelni a WiFi-t, az NFC-t, az infrát, de természetesen a Bluetooth sem maradt ki belőle, méghozzá az 5.1-es szabvány szerint.

Prémium kategóriát idéző kamerarendszer

Amivel kapcsolatban a Poco X3 okostelefont rendkívül erősnek tekinthetjük, az egészen pontosan a kamerarendszer! Ezen a téren egyenesen prémium szintet képvisel a telefon, már a kameralyukba épített 20 megapixeles szelfikamera is elképesztő tulajdonságokkal bír (f/2.2, 1/3.4″, 0.8µm), akár 1080p-ben is tudunk vele videózni 30fps mellett, de az igazán nagy dolgok a hátlapon várnak ránk.

A telefon központi szenzorja itt például 64 megapixeles lett (f/1.9, 1/1.73″, 0.8µm), amihez tartozik egy 13 megapixeles ultraszéles- (f/2.2), egy 2 megapixeles makró- (f/2.4), valamint egy 2 megapixeles mélységérzékelő kamera (f/2.4). Ezen felül dupla LED vaku gondoskodik arról, hogy rossz fények mellett is megfelelő megvilágítást kapjanak a képeink, de a rendszer támogatja a HDR-t, valamint a panorámaképeket is.

A képminőséget ráadásul minden esetben beépített képstabilizátorral növelhetjük! Ha videókat készítenénk a Poco X3-mal, a hátlapi kamerák által akár 4K felbontásban is tudunk rögzíteni 30fps mellett, de amennyiben megelégszünk a full HD-val, akkor akár 120fps-ig is növelhetjük ezt az értéket. 

Erős, mutatós és olcsó! Mi kell még?

Lényegében semmi más! A Poco X3 előttünk bebizonyította, hogy a 100 ezer forint alatti árkategóriában is lehet prémium tulajdonságokkal megáldott hardvert találni, ha nem ragaszkodunk a nagyobb márkanevek megjelenéséhez a terméken.

A telefon minden téren kiváló, fiatalos és modern megjelenéssel bír, kategóriájában a legerősebb hardverrel kecsegtet, és bár az 5G-t még nem tudja kezelni, azonban cserébe olyan dolgokat kínál, mint a 33W-os gyorstöltés, a 120Hz-es kijelző vagy a 4K-ban is elérhető képstabilizálás. Nem vitás, a Poco X3 jelenleg az egyik legjobb választás, ha olcsó okostelefont keresünk magunknak!

Javítással kapcsolatos árak és információk megtalálhatóak a Poco X3 szerviz oldalunkon.

0
    0
    Kosarad
    Kosarad üresIrány a bolt