Milyen elektromos rollert vegyek 2020-ban?

Június végén jelenik meg globálisan a MIUI 12, lássuk a fontosabb újdonságokat

A környezetbarát, könnyed, gyors, nem mellesleg pedig kifizetődő utazási mód egyik legújabb formáját manapság az elektromos rollerek képviselik, ha nagyvárosi környezetről van szó. Nincsenek dugók, nincs károsanyag-kibocsátás, miközben ma már az árcédula tekintetében is lehetőségünk van beruházni elérhető kategóriában egy-egy minőségi modellre – pláne a Xiaomi kínálatából.

Hogy mire figyeljünk 2020-ban, ha elektromos rollert vásárolnánk? Összegyűjtöttük a legfontosabb nézőpontokat, amiket feltétlenül vegyünk figyelembe a döntéskor!

A hatótáv

Hogy elektromos rollerünket hobbicélból vásároljuk, netán munkába járáshoz választjuk, az csak rajtunk múlik, ellenben főként utóbbi esetben érdemes odafigyelni arra, hogy a termék mekkora hatótávolsággal rendelkezik. Senki sem szeretné azzal indítani a munkanapját, hogy a konnektorhoz rohan, de sokak számára az is gondot okozhat, ha minden nap fel kell tölteni a járművet. Szerencsére ma már léteznek olyan elektromos rollerek, melyek egyetlen töltéssel akár 30-40 kilométert is képesek megtenni, ami budapesti használat esetén a legtöbbször teljesen elegendő lehet egy átlagos felhasználónak.

A tartósság

Nagyon sok gyártó azzal igyekszik alacsonyan tartani a terméke árát, hogy silány minőségű alkatrészekből állítja össze azt. Ez egy elektromos rollernél különösen lényeges, ezért figyeljünk oda arra, hogy csak tartós alumíniumból készült megoldást válasszunk a vázszerkezet terén. Mint minden járműnél, úgy természetesen az elektromos rollernél is gyakran szükséges cserélni a kopó alkatrészeket, ami különösen a kerekekre igaz. Főként emiatt lényeges olyan márka mellett dönteni, melynek van magyarországi szervizlefedettsége, hiszen rendszeres használat mellett a kerékcsere akár minden második évben szükségessé válhat.

A hordozhatóság

hordozhatosag

Bár egy elektromos roller alapvetően minket szállít egyik pontból a másikba, azért gyakran kell majd nekünk is felkapnunk – például lépcsőkön, kavicsos utakon –, és ilyenkor egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora súlyt mozgatunk meg. Egy efféle jármű tehát soha ne legyen nehezebb 12-13 kilónál, de különösen előnyös, ha össze is tudjuk hajtani a könnyed szállíthatósághoz. A lehajtható kormány például kifejezetten nagy segítség lehet ebből a szempontból.

A biztonság

Mivel az elektromos roller ugyanolyan teljes értékű jármű a forgalomban, mint egy kerékpár vagy egy személygépkocsi, ezért meg kell felelnie a megfelelő biztonsági előírásoknak. Ebből a szempontból három dolgot kell figyelembe venni:

  1. Az első a modern fékrendszer, amivel kapcsolatban a féktárcsás, ABS-szel megtámogatott szisztémák a leghatékonyabbak.
  2. A második a kellően erős első- és hátsólámpa, melyek közül utóbbi a fékezésre is reagál.
  3. A harmadik pedig a csúszásgátló felületek alkalmazása, hogy mindig magabiztosan tudjunk közlekedni a járművön – még vészfékezés esetén is.

A szoftveres háttér

Minden okoseszköz kapcsán lényeges, hogy megfelelő szoftveres háttérrel rendelkezzen. Az elektromos roller sem kivétel ebből a szempontból, így lényeges, hogy össze tudjuk kapcsolni a telefonunkkal, legyen egy átfogó applikáció hozzá, mely pontos adatokkal, statisztikákkal, valamint hasznos és biztonsági funkciókkal egyaránt szolgál.

Amennyiben a fenti szempontokat szeretnénk egyszerre megkapni egy elektromos rollerben, érdemes megismerkedni a Xiaomi Mijia M365-ös modellel, mely minden kritériumnak megfelel!

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top