A telefon beázása az egyik leggyakoribb és legköltségesebb meghibásodás, de a legnagyobb károkat sokszor nem maga a víz, hanem a helytelen első reakció okozza. Az első 24 óra ugyanis kritikus: ilyenkor dől el, hogy a beázott telefon javítás megvalósítható-e vagy sem.
Beleesett a telefonunk a mosdóba? Eláztunk az esőben vagy ráborult egy pohár víz a készülékre? Bár a modern okostelefonok egy része már rendelkezik IP-minősítéssel, ez nem jelent teljes védelmet minden folyadék és minden élethelyzet ellen.
A beázott telefon javítás sikerének egyik legfontosabb tényezője az, hogy mit teszel az első néhány percben és az első 24 órában – már amennyiben nem tudod rövidesen telefon szerviz segítségét kérni.
Sokan még mindig a rizses trükkre esküsznek, pedig ezt már a gyártók és a szakemberek sem ajánlják. Több éves szerviztapasztalattal a hátunk mögött sok mindent láttunk már, ezért most összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tenni, és mikor célszerű mielőbb szervizhez fordulni.
Az első 10 percen múlik a telefonod sorsa
Ha folyadék ért egy telefont, a legfontosabb szabály, hogy azonnal ki kell kapcsolni!
Ez azért olyan fontos, mert amíg be van kapcsolva, gyakorlatilag olyan, mintha áram alatt lenne, a nedvesség pedig rövidzárlatot okozhat. A nedvesség az elektromossággal együtt nagyon gyorsan károsíthatja például az alaplapot és az apró alkatrészeket.
Sőt, szerviztapasztalataink szerint a korrózió meglepően rövid idő alatt megindulhat, különösen sós, cukros vagy szennyezett folyadék esetén.
Nem elég kikapcsolni a telefont
Az első 10 percben nem elegendő csak az, ha kikapcsoljuk a telefonunkat. Nagyon fontos teendő még, hogy a SIM-kártyát és a memóriakártyát minél előbb kivegyük a készülékből, és az egész eszközt egy puha, jó nedvszívó képességű ruhával letörölgessük.
Ezt követően fontos lépés, hogy a készüléket csatlakozóval lefelé fordítsuk, majd óvatosan kirázogassuk belőle a felesleges folyadékot, hiszen a töltőcsatlakozóban könnyedén maradhatnak vízcseppek.
A továbbiakban lehetőleg állítva tegyük a készüléket egy jól szellőző helyre, és tartsuk ott, amíg nem tudjuk szervizbe vinni.
Amit ne csináljunk egy beázott telefonnal
A beázott telefon javítás során sokkal több kárt okozhatnak a házi praktikák, mint maga a víz, ezért összegyűjtöttük azokat a problémás módszereket, amelyek gyakran képesek tönkretenni a készülékeket:
- Ne tedd rizsbe: Bár az egyik legelterjedtebb módszer, a gyakorlat azt mutatja, hogy a rizs nem gyorsítja érdemben a száradást, sőt apró szemcsék kerülhetnek a csatlakozóba, amelyek további problémákat okozhatnak.
- Ne használj hajszárítót: A forró levegő eldeformálhatja a tömítéseket, károsíthatja a kijelző ragasztását, a nagy légnyomás pedig mélyebbre is juttathatja a nedvességet, ami nagyobb problémát idézhet elő.
- Ne tedd radiátorra: A túl magas hőmérséklet nemcsak az akkumulátort terheli, hanem a belső ragasztásokat is károsíthatja, illetve nem várt hibákat okozhat, amelyek nagyobb kárt tehetnek a telefonban, mint a nedvesség.
- Ne töltsd fel: Akár nedves a töltőcsatlakozó, akár nem az, a beázott telefont nem szabad töltőhöz csatlakoztatni, mert az nagyon súlyos károkat, sőt zárlatokat is okozhat még 24 óra elteltével is.
Mi történik a telefon belsejében beázás esetén?
Sokan úgy gondolják, hogy beázás után, ha másnap ismét bekapcsol a készülék, akkor megúszták, nem lett baja a telefonnak, de sajnos ez nem mindig igaz.
A víz bejutása után ugyanis a készülék belsejében oxidáció és korrózió indulhat, amely lassan tönkreteszi az elektronikát, például az alaplap vezetősávjait, a mikrochipek és kondenzátorok forrasztásait. Emiatt gyakori, hogy a telefon napokkal vagy akár hetekkel később kezd el hibásan működni.
Jellemző tünetek ilyenkor, hogy
- a telefon nem tölt;
- nem működik a mikrofon;
- recseg a hangszóró;
- foltos lesz a kijelző;
- eltűnik a mobilhálózat;
- véletlenszerűen újraindul.
Ezek számos más alkatrész hibájára is utalhatnak, de amennyiben a készüléket korábban víz érte, akkor érdemes ezzel számolni a problémák kapcsán.
Az első 24 óra, amikor a beázott telefon javítása még jó eséllyel kivitelezhető
Ha egy telefon beázott vagy víz érte, tapasztalataink szerint Érdeklődj! szervizbe kell vinni ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni a súlyosabb következményeket.
Fontos azonban, hogy a legtöbb telefon szerviz higiéniai okokból nem vállalja a WC-be esett telefonok javítását, illetve a legtöbbször a teljesen elmerült vagy tartósan víz alá került készülékek szerelését sem.
Amennyiben azonban a készüléket kevés nedvesség érte, például elázott a zsebünkben vagy ráömlött az üdítő az asztalon, akkor Érdeklődj! még jó eséllyel menthető.
Egy professzionális beázott telefon javítás során nemcsak a csatlakozók kerülnek ellenőrzésre, hanem szükség szerint a készülék is szétszerelésre kerül, hogy a nedvesség teljesen eltávolítható legyen a belső alkatrészek közeléből.
Mi a helyzet a vízálló telefonokkal?
Az IP67 vagy IP68 minősítés sokakat megtéveszt, mert azt hiszik, hogy teljesen vízálló telefon van a kezükben, de tudni kell, hogy ez főként laboratóriumi körülmények között igaz.
Sőt, a tömítések öregedése miatt idővel ez a képesség is romolhat, a fizikai sérülések vagy az esetleges nem szakszerű javítások pedig még tovább ronthatják a vízállóságot. Az ilyen telefonokkal is ajánlott tehát körültekintően eljárni!

