Xiaomi Redmi K90 Pro Max: itt az első telefon, amelyre még mélynyomó is került

Xiaomi Redmi K90 Pro Max: itt az első telefon, amelyre még mélynyomó is került

A kijelzővel, az akkumulátorral vagy éppen a lapkakészlettel ellentétben a gyártók nem sok figyelmet szentelnek az okostelefonok hangminőségének javítására, azonban a Xiaomi ebben a tekintetben is az élen jár.

Mi sem bizonyítja ezt jobban más, mint a most bemutatott Redmi K90 Pro Max modell, amely felénk vélhetően valamilyen Poco név alatt kerül majd a boltok polcaira, legnagyobb érdekessége pedig, hogy a világ talán első olyan okostelefonja, amely saját mélynyomót kapott.

Sőt, a készülék minden eddiginél jelentőségteljesebb, ízig-vérig prémium hardverrel kerülhet a boltok polcaira, az alábbiakban pedig be is mutatjuk közelebbről, és különösen ajánljuk azok figyelmébe, akik szeretik a felsőkategóriás megoldásokat, középkategóriás árcédulával.

Professzionális hangélmény a Bose közreműködésével, beépített mélynyomóval

Bár akad még néhány tulajdonság, amivel a Redmi K90 Pro Max kiemelkedik a sorból, azonban a Xiaomi határozottan a hangrendszerrel hívta fel a figyelmet a leginkább a készülékre.

Ebben a tekintetben ugyanis a méltán népszerű Bose segítségét kérték, akik kifejezetten nagy névnek számítanak az audio-iparban, és itt is biztosították, hogy egy olyan 2.1-es rendszer dolgozzon a készülékben, amihez fogható talán még soha nem kapott helyet egy telefonban.

Professzionális hangélmény a Bose közreműködésével, beépített mélynyomóval

Hogy miként lesz a szisztéma 2.1-es? Úgy, hogy a készülék alapját egy sztereó rendszer adja a jól megszokott módon, azonban a hátlapon, konkrétan a kamerák mellett egy mélynyomót is elhelyeztek, amivel egészen elképesztő mélyeket tud majd biztosítani a készülék. 

Az amerikai márka által hangolt rendszer a Xiaomi szerint a telefonos hangminőség egy újabb szintjét biztosítja majd. Izgatottan várjuk, hogy mire lesz képes a gyakorlatban!

A Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet miatt erős alapokat ad a kezünkbe

Természetesen nemcsak a hangzás tekintetében érdemes a figyelemre a Xiaomi telefonja, hanem többek között például a hardveres tudása sem elhanyagolható. 

Erejét a Qualcomm nevéhez köthető Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet kínálja, amivel abszolút a legfelső szintet szerették volna megcélozni a gyártó berkein belül, sőt mi több, az üzemidőt is egy újabb szintre emelték.

A Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet miatt erős alapokat ad a kezünkbe

Eleve a lapkakészlet az eddigi legtakarékosabb modell, azonban a 7560 mAh-s szilícium-karbon hátterű akkumulátorral biztosak lehetünk abban, hogy nem kell minden nap tölteni a telefont, legfeljebb csak kiemelkedően intenzív használat mellett.

Az akkumulátorhoz természetesen gyorstöltés is dukál, így kapunk hozzá 100 W-os vezetékes töltést, de vezeték nélkül is tölthetjük majd 50 W sebességgel, sőt a 22,5 W-os fordított töltést egyaránt teljes mellszélességgel támogatja.

A Xiaomi 17-ből ismert főkamera dolgozik benne

Hogy mennyire a legmagasabb szintekre törekszik a Xiaomi készüléke, azt jól mutatja a kamerarendszer is. 

A hátlapon három darab 50 megapixeles egység teljesít szolgálatot, azonban a központi elem egy már bizonyított darab, a Xiaomi 17-ből ismert Light Fusion 950-es szenzor az optikai képstabilizálással kiegészülve.

A társszenzorok között az 5x-ös periszkópos teleobjektívet, valamint az ultraszéles modult találhatjuk majd, miközben a kijelző tekintetében sem vall kudarcot a készülék, hiszen egy extra nagy, 6,9 hüvelykes OLED panel dolgozik benne 3500 nites fényerővel és 120 Hz-es képfrissítéssel.

Természetesen nem hiányzik róla a Dragon Crystal Glass védőbevonat, ami mellett IP68 szabvánnyal is rendelkezik, sőt még egy 3D ultrahangos ujjlenyomat-olvasóról is érkeztek hírek vele kapcsolatban.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top