Már a kanyarban van a Xiaomi okostelefonokhoz a MIUI 13

Miui 13

Nagy szoftveres frissítés körvonalazódik ismét a Xiaomi okostelefonjaihoz, hiszen a gyártó részéről nemsokára kiadásra kerül a MIUI kezelőfelület legújabb generációja, mely ismét egy sor extra lehetőséggel és egyebekkel kecsegtet a gyártó készülékeiért rajongók számára.

Közeleg a MIUI 13

Jelenleg a MIUI 12.5 tekinthető a legfrissebb és legaktuálisabb kezelőfelületnek, ami a Xiaomi összes okostelefonján az Android operációs rendszerre épül, és teszi az alapszisztémát egy sokkal felhasználhatóbb és átláthatóbb egységgé, így a végeredmény nemcsak rendkívül népszerű, hanem egyben sokak által kedvelt is.

A kérdéses kezelőfelület kapcsán a Xiaomi Mi Ultra volt az utolsó csúcsmodell, mely a MIUI 12.5 kezelőfelülettel telepítve jelenhetett meg, hiszen a gyártó beharangozta, hogy közeleg a generációváltás, aminek igencsak itt volt már az ideje. Az említett előző generációs szoftver alapkiadása ugyanis több mint 14 hónappal ezelőtt történt, így több tekintetben is lényeges már a MIUI 13 érkezése, ami várhatóan még június magasságában bemutatásra kerülhet, azonban a kiadásra csak később számíthatunk, hiszen előbb a béta tesztek következnek, majd csak az esetleges hibák és hiányosságok javítását követően indulhat a végleges verzió.

Az új változat megjelenésére egyébiránt már a MIUI Cleaner app bétájában is voltak utalások, konkrétan az, hogy a szoftvert minden elemében előkészítették arra, hogy elinduljon a kapcsolódó új felület. Mivel a MIUI kapcsán már megszoktuk, hogy fejlesztése teljesen független az Android operációs rendszer fő verzióitól – ezért van az, hogy egyszerre többtucat modell kaphatja meg a frissítést –, ezért a fentieket ezen a téren sem lehetne megkérdőjelezni.

A legújabb MIUI frissítés már elérhető

Természetesen amint elterjedt a híre annak, hogy a Xiaomi a MIUI 13 bejelentésére készül, rögtön elindultak a találgatások arról, hogy milyen újításokkal készül a gyártó. Hivatalos álláspont egyelőre nincs, de alighanem jelentős dizájnváltásra, megannyi új funkcióra és hibajavítások sokaságára számíthatunk elsődlegesen az új generációtól.

Ezen felül felbukkant egy érdekes hír arról, hogy földrengés-előrejelzővel gazdagodhatnak a Xiaomi okostelefonjai. Ez a funkció bármennyire hangzik őrültségnek, az utóbbi időben Magyarországon is többször megtapasztaltuk ennek a természeti jelenségnek a kiszámíthatatlanságait és veszélyeit egyaránt.

MIUI 13 újdonságok

Érdekesség, hogy a gyártó 2010-ben okostévékbe már integrált ilyen figyelmeztető rendszert a Chengdu High-tech Disaster Mitigation Institute segítségével, aminek jóvoltából legalább 35 esetben tudta előre figyelmeztetni a felhasználókat a 4.0-nál erősebb földmozgásokra, mely tudás nemsokára a markunkba kerülhet.

A hírek szerint a Xiaomi az okostelefonokba örökítené át ezt a szolgáltatást, amihez a készülékek összes szenzorját kihasználnák, természetesen a különféle mérési szervekkel egyetemben, aminek jóvoltából egy globális előrejelző rendszer alakulna ki, mely emberi életek millióit menthetné meg, ha nagy földrengés esetén legalább néhány perccel előre tudná jelezni a bajt, így ugyanis bőven lenne idő a menekülésre.

Hogy ez a különös újdonság megjelenik-e a MIUI 13-ban, azt egyelőre nem tudjuk még, ugyanakkor bármikor is érkezik, hasznos lehetőségként tekinthetünk majd rá.

Bejegyzés megosztás

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Legutolsó bejegyzések

Scroll to Top

Szombati nyitva tartás!

Szervizünk december 13-án, szombaton 14:00 óráig tart nyitva.